Üdvözöllek emlékoldalunkon.
 
Szeretném azzal kezdeni hogy, még a legnagyobb ellenségeimnek sem kivánom azt, hogy elhunyt hozzátartozója részére kelljen emlékoldalt létrehoznia.Soha ne kelljen azt átéreznetek, hogy milyen amikor apa, és testvér nélkül töltöd fiatal éveidet.Sajnos nekem át kellett élni ezeket.Nem tudtam milyen amikor idegesit, vagy megviccel a testvérem, és soha nem éreztem azt az apai szeretetet, ami egy gyerek életében fontos szerepet tölt be.Emlékszem amikor először jött el értem édesapám, (hozzá tenném 6 év után).Eleinte még szinte felfoghatatlan volt hogy Ő az én apám.Aztán megbékéltem a gondolattal, és örültem ennek az érzésnek, hogy nekem is van.Aztán elvitt oda ahol lakott a bátyámmal. Még most is percről percre emlékszem, amikor kiszáltam az autóbol, és jött velem szemben,de elmentünk egymás mellett egy rövid köszönés után. Később egy jót röhögtünk az egészen hogy nem ismertük fel egymást.Akkor még nevetséges volt, de most belegondolni szinte szörnyű. Hogy két testvér akiknek még a nevetés, vagy csak egy  pisszenés alapján fel kellene tudni ismerniük egymást.Mi szemtől szembe néztünk egymással és így sem.Szóval amin még akkor eggyütt nevettünk, ma elszomorító gondolatként rögzült be az emlékeimbe.De folytatnám apámmal.Eggyetlen vidám emlék maradt meg róla, ami másnak hétköznapi,de nekem vidám,életre szóló emlék maradt,az az amikor vártuk Ádámot hogy mikor jön haza suliból, ugyanis már vártam kiváncsi voltam milyen amikor a játszótéren a délutánodat egy testvérrel töltöd el.Mielőtt haza ért volna apám le jött hozzám, és elindultunk a fagyizóba.Ez az eggyetlen emlékem maradt meg róla. Sajnos 30 évesen, csaknem 2 héttel hogy magával vitt és együtt fagyizgattunk, visszatért munkahelyére ahol tragikus körülmények között elhunyt.Néha arra gondolok hogy köszönetet kell-e hogy adjak az Istennek,hogy 6 év után láthattam két hétig apámat, mielőtt örökre elmenne?Mai napig nem találtam rá a választ.Halálát Speedy is nehezen fogta fel, ami nem is csoda mivel ő nevelte fel.Sajnos apám halála után kb. 6 évig megint nem láttam Ádámot. Semmit sem tudtam róla.De a gyámhatóság intézkedett, és kikötötték hogy minden 2. hét hétvégén legyek mamámmal és a bátyámmal. Ennek köszönhettem hogy az utolsó éveit még vele tölthettem el, töbéé-kevésbé. Próbáltam feljárni hozzá, de az anyagi körülmények miatt ezt nem mindig tehettem meg. Az első 3 évben még ment is de utánna, pár hónap kieséssel csak kaptam egy levelet tőle hogy nem sokára apuka lessz. Amikor megszületett a kislánya, azonnal mentem a korházba vele, és az az öröm ami akkor az arcán volt leirhatatlan. Sajnos innentől kezdve megszakatt a testvéri kapcsolatunk, és csak nagyon ritkán tudtam beszélgetni vele, azt is interneten keresztül. Aztán 2013.05.25.-én mintha valami természetfeletti, vagy inkább tudatalatti súgta volna hogy lépjek fel (éjszaka 1-kor) az egyik közösségi oldalra, és szinte véletlen szerűen Ádám profilján találtam magam. Ekkor vettem tudomást az esetről.Rá kb 10 perce jött unoka tesóm és közölte a rossz hírt. Ádám meghalt.Tisztán emlékszem ahogy csak bámulva könnyes szemmel bámultam a profilképéhez tartozó hozzászólásokat.: " Nyugodj békében. :'(
Én is csak ezt tudom mondani. Pedig annyi minden lett volna még amit szerettem volna megbeszélni vele. Még be sem rúgtunk eggyütt..:( De már késő. Már csak álmunkban tudunk eggyütt lenni mint két jótestvér Minden este azzal a kéréssel fordulok hozzá hogy álmodjak vele. Ott legalább boldogok vagyunk.
 
 
 
Köszönöm hogy végigolvastad.